gasztronómia és utazás

Most vettem kézhez a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének állásfoglalását tartalmazó levelét, melyben - kérdésemre válaszolván - kifejtik, hogy a kereskedelmi bankok a polgári jogi szerződéses szabadság elve alapján kötnek szerződést az ügyfelekkel, és ebben a felek egybehangó akaratnyilvánítása révén kerül kikötésre számos olyan díj, költség, melyere voltaképpen az ügyfél előre nem is gondol, nem is figyel rá, hiszen a megkötött szerződés az általános üzletszabályzatra utal, melyet az ügyfél csak elméletileg ismerhet, gyakorlatilag aligha.

 

A PSZÁF álláspontja természetesen senkire nézve nem kötelező, mégis romokban heverek, hiszen a Felügyelet arra az álláspontra helyezkedik, hogy az ügyfél ne kössön szerződést a bankkal, ha nem tetszik a feltételrendszere. Azaz a bank röhöghet a markába, ha sikerül átvernie az ügyfelét. Persze, ezek az általános szerződéses feltételek bíróság előtt is támadhatóak, de vajon ki támadja meg? Kinek lesz hozzá ereje, pénze, szakértelme?

 

Azt gondolom, hogy a mostani pénzügyi válság pont ennek a felelőtlen, az ügyfeleket lebecsülő, kihasználó szemléletnek az eredménye. Senkinek nem célja az átlátható banki működés, pláne nem akkor, amikor maguk a bíróságok - akik elméletileg eldöntik a jogvitákat - is hamis pénzügyi beszámolókat készítenek gazdálkodásukról. erről minap olvastam az Ügyvédek Lapjában, ahol egy kolléga felhívta a figyelmet Dr. Fleck Zoltán (ELTE ÁJTK jogszociológusa) "Bíróságok, mérlegen" című, nemrég megjelent könyvére. Ha már a bíróságok is legálisan taposhatják a a jog szentségét, akkor ugyan mi várható ebben az országban másoktól?

Azt hittem, hogy a frász tör rám. Ordít az emeletről a párom, hogy jön a birkás ügyfelem egy taliga birkával. Na vazze, nincsen még most sem hűtőnk, mi a fenét kezdjek vele. De szerencsére nem birka, hanem Hoffmann bácsi, aki egy talicskába tolja a disznóvágás eredményét a szentantalfai füstölőbe. Nem ide jött.

 

Az idei legnagyobb beruházásunk egy nagy mélyfagyasztó hűtő, egy sütő és némi konyhabútor lesz. Ha mindez megvan, akkor megvámolom ezeket a talicskákat...

Az Orient Palace Hotel valószínűleg egy jó szálloda, de mint minden, ezt is vélemény és szokás kérdése. A szobák igazából nagyok, míg az ágyak tényleg kényelmesek voltak, de – mint minden afrikai szállodában – a fürdőszoba és a toalett már régen látott igazi európai takarítást. Előre ismertük e jelenséget, így nem maradhatott el az „utazási-domestos” alkalmazása is. Érdekesen kifehéredett minden…

 

A szállodai szobából megkapó a kilátás, és tényleg csak az árnyékolhatja be, ha valaki összehasonlítja a partot a Riviéra vidékével, vagy elnéz más hotelek udvarára. Javaslatom: ne nézzük semerre, csak a vizet bámuljuk, mert az kék! Azonban abban is kételkedem, hogy én valaha fürdeni merészelnék ezen a partszakaszon, hiszen nem csupán a szállodák, de az egész város szennyvizét a tengerbe eresztik. Amióta bemutatták nekem a figyelmeztető jeleit, még a tunéziai tonhalban is erősen gondolkodom.

A szállodából besétáltunk magába Sousse városába, no, nem a taxi viteldíjának megspórolása (kb. 4 dinár), hanem inkább az alapos terepszemle érdekében. Ilyenkor szoktuk anyukánkat felhívni, hogy vigyen haza…

 

De átugorjuk inkább a kosztengert, és teremjünk azonnal a lényeg közepébe, a városi látogatás kiindulópontján. Amikor a fenti térre beérkeztünk, egy csipetnyi bécsi hangulatot kaptunk azonnal. Persze, nem képi értelemben, hanem a lópiszkot illetően, mert az még decemberben is átható.

Ha megfordulunk, és a tengert a hátunk mögött hagyjuk, orral előre jutunk el a Medina, azaz az óváros kezdő pontjáig, a buszok állomásáig, ahol a taxik tengere sárgára festi az utcaképet. Ha a helyi drájverek fehér embert látnak, azonnal üzletet szimatolnak, de én egyetlen ilyen felajánlást sem fogadtam el inkább leintettem egy mezei sárgát. Valahogy a pesti taxisokból kiindulva óvatossá lettem az elmúlt évtizedekben. Ha alaptalanul vádolnám ezzel a helyi erőket, akkor itt ragadom meg az alkalmat, hogy exkuzáljam magam.

 

 

Ha balra fordítjuk a fejünket, akkor máris előttünk áll az ősi Medina városfala, melyek között lakóépületek, és „helyi kereskedelmi egységek” működnek. Én a souk (szúk) utcáit inkább „ráncigálósnak” nevezném, nem elegáns bevásárló központnak, de az európai vagy emirátusi plázák ellenpontjaként végül is értelmezhető a hely szelleme.

 

A Medina nyilvánvaló az arab hódításnak köszönhető, de ha hozzátesszük, hogy a képen is látható bástyát, mint a többit, a IX. század közepén emelték az Aglabidák, akkor ismételten elgondolkodhatunk, hogy merre is jártak őseink, illetve vajon mennyire óvjuk kevéske középköri emlékünket.

 

 

Elnézést kérek, hogy fenti képet ellenfényben voltam kénytelen elkészíteni, de ez van, ezt kell szeretni. Nem várhattam még 5-6 órát egy kellemes benapozásra. Azonban eme megkritizálható technikájú kép is láttatja velünk, hogy az arab belváros szerkezete meglehetősen egyedi. A régi-régi IX-X. századi épületekből igen kevés lehet meg, ám a Medina középkori jellege nehezen vonható kétségbe. De ajánlom, hogy itt járván a turista csak akkor merüljön el az építészeti remekekbe, ha nincsen táskája, csomagja, egyéb értéke, melyre nem árt vigyázni. De mondjuk, azt sem állíthatom, hogy lopósak lennének a helyiek, mert nem találkoztam rossz tapasztalattal. Sőt, a magam részéről nagyobb biztonságban érzem magam az arabok között, mint néha itthon.

 

A várfal maga a Medina városfalának egy része, a Kashbah, illetve a Khalef-torony, mely a leírások szerint Észak-Afrika legrégebbi tornya is, mely 30 méterrel magasabb a később mutatott Ribat tornyánál is.)

 

 

Mindenesetre a Medinának nagyszerű hangulata van. De lépjünk bátran beljebb:

 

 

A fenti kép a Medina fenti, tengerrel átellenes kapujánál készült, ahol a festett csempe térkénén lehet végigkövetni a souk, piac rengetegjét.

 

Mi először a taxiktól indultunk felfelé a domboldalon, de a zsúfoltságtól megrökönyödve, szinte csukott szemmel rohantunk végig a sikátorokon, míg fent megpihenhettünk. Visszafelé már jóval körültekintőbben, szemlélődően sétálhattunk, mert a kezdeti élmények tompultak:

 

 

Ahogy lefelé bandukoltunk, a háttérben ott kéklett a tenger, mely csillogóvá tette a kopottat, és hangulatossá a pusztultat. Ámbátor nehéz a lokális minőséget pusztultnak minősíteni, szerintem ilyennek épült, soha nem volt sem jobb, sem rosszabb állapotban.

 

 

A fenti képen kicsit olyan a hangulat, mintha életem kockáztatásával kélszítenék felvételeket a „fehéremberellenes” arab utcákon, attól tartván, hogy megkínoznak a fundamentalisták, és elveszik a fényképezőmet, mert CIA ügynöknek néznek. De közben fenét, macskát akartam fényképezni…

 

 

A városfalak a déli és északi részen is meglehetősen jó állapotban vannak, és itt is utolért a balsors, a legszebb helyeket (Kasbah, a régi erőd, illetve annak őrtornya, a Khalef-torony) restaurálták, átépítették, így nem nézhettem le a falakról. A fenti képen visszaköszön Tunézia fehér-kék, illetve homokszín együttese, mely a legkisebb, legszebb városkákban is rendre meglepi az embert, mintha göröghonban lennénk.

 

 

A souk sűrűjében persze már nem a rend uralkodik, hacsak a káoszt nem értelmezzük valamilyen rendnek, mert a sok-sok kínai gagyi és a helyenként felbukkanó helyi termékek semmilyen általam nem fellelhető elméletet nem követnek. Nem is tudom, hogy itt mit lehet venni.

 

 

Mondjuk valami kelmét, vagy hulladékot? Nem mindig bíztató a kép, de a bal oldali férfi arca nagyon gyakran felrémlik előttem és szinte sajnálom, hogy nem vettem tőle valamit.

 

 

Persze vannak hangulatosabb pillanatok is. Érdekes módon sehol egyetlen souk-ban sem találtunk kardamom fűszert, holott illata, íze az arab világ alapvető eleme. Egészen a Sahara széléig kellett utaznunk, hogy bezsákoljunk belőle, és azóta főzőcskézhetem itthon azt az arab kávét, melyet az arabok török kávénak hívnak.

 

 

Másik bánatom pedig az volt, hogy a megfelelő minőségű és eredetű helyi szőnyegek ára irracionális volt számomra. Egyiptom ehhez képest kincsesbánya…

 

Hogy egy kis kultúrát is csepegtessek a beszámolóba, vegyük elő a legnevezetesebb mecsetet, a Nagymecsetet, Sousse városában, ahol egyébiránt töménytelen sok kisebb-nagyobb található. Az Aglabida emír 851-ben alapította egy még régebbi erődítés átalakításával.

 

A belépő ára 4 dinár, illetve 1 dinár a fotójegy, ám nem mohamedán ember csak a kerengőjébe, udvarába léphet be, az imatermekbe csak belesni szabad.

 

 

 

 

A fenti támközök 13 hajóra osztják az imatermet, melyben a mohamedánok nagyszerű faragásokat láthatnak – mi csak olvasunk róla. Érdekes módon, anno Abu Dhabiban megszemlélhettem belülről is a mecsetet, csak dobtam helyi kísérőmmel egy kis baksist. Ott talán nem ennyire szigorú a vallás.

 

Az alábbi kép már a Ribat tornyából készült, mely átellenben áll a Nagymecsettel, és ugyanakkora mértékű belépő díj ellenében tekinthető meg. A helyi mesterek hangos fohászkodása közepette nagyon lassan, ám meglehetős alapossággal újítják fel a falait, így a látogató kénytelen a pallók és vödrök között mászkálni, de ez adja a sava-borsát.

 

 

Kétségtelen, hogy a Ribat alkalmatlan lehetett védelmi célokra, ám elrettentésnek nem rossz ötlet. Ha minden igaz, akkor valódi célja a katonák elszállásolása lehetett, illetve a vallásgyakorlás nyugodt színtere:

 

 

 

Nincsen kétségem afelől, hogy Sousse összességében az általam látott legkellemesebb, leghangulatosabb városok egyike, hanem a legszebbje, így mindenkinek bátran ajánlom végcélként is.

 

Addig is üljünk föl a tetőkre, és álmodozzunk tovább...

 

Kapom, olvasom, és meghökkenek, bosszankodom. Ha ezt a lapot olvasná a nagy publikum, talán mégjobban erősödne az ügyvédi karral szembeni elenérzés. Ugyanis a kamarai tisztviselők - melyek közül jó néhányan teljesen alkalmatlanok a kiemelkedő ügyvédi munkára - ténylegesen és folyamatosan kitüntetik, elismerik, méltányolják egymást. És ott tülekednek a fiatalok is, akik az ügyvédi felemelkedést a kamarai felfutásban látják.

 

Az évtizedet meghaladó ügyvédkedésem során számos igen kiváló ügyvédet ismertem meg, akiket a közvélemény tényleg nem ismer, nem sztárolják magukat, de szavukra nagyon oda kellene figyelni.

 

Ám sajnos ez a szelekció nem csak az ügyvédeknél jelentkezik, a bírák és ügyészek körében is felbukkannak és előre futnak a kakukktojások, és ez ellen nem lehet mit tenni. Majd csak lesz valahogy, de nem nagyon érzem azt, hogy büszke lennék kamarai tagságomra...

Azért Tunézi a maga gyönyörűségei mellett magáról a Star Wars epizódokról is szól. sok-sok helyszín, átvett helységnevek, vagy ilyen nevekből konstruált filmbéli megnevezések, minden. De nem ez a lényeg.

 

Amikor megláttam, hogy a melyi arabok olyan ruhát hordanak a sivatagos részekben, mint Obi-Wan Kenobi, vagy a buckalakók, illetve a kis robotlopós genyúk, azonnal rávágtam, hogy egy ilyen kell nekem. És mi volt az ideológiája?

 

Ha kimegyek a házból és hideg van, akkor magamra dobom a barnusz nevű cuccot és nem fázik meg a vesém.

 

Na, ma alig vártam a postást, mert nem szokott bejönni, a kocsiban veszem át a postát, így magamra dobtam a cuccot és kimentem... A postás meg hanyat homlok ült vissza a kocsiba és adott gázt. Úgy kellett utánaszaladnom. Mondjuk a látványt illetően nem is csodálkozom rajta. :DDD

 

Nekiültem dolgozni, de 1-2 E-mail megválaszolása mellett csak arra futotta erőmből, hogy kimanikűröztem. (Nem festettem. :DDD)

 Swing mindhalálig címmel (Swing Kids) létezik egy zseniális dráma, melyben Wilson doki (Robert Sean Leonard) nagyot alakít. Ehhh. Nem is emlékeztem rá.

A fenti bejátszásban még egy "orvos", Carter doki (Noah Wyle) is feltűnik. Hehe...

Huczenitnek ajénlom a következő előadót, akinek a lemezés úgy vettem meg 1-2 éve, hogy valami "elvetemült" eladó betette a lejátszóba, épen akkor, amikor ott jártam. Nos, nagyon eredeti és hallgatható, ám néhány száma még délebbi, mint korábbi bejegyzésem:

 

 

 

 

Ma végre valahára sikerült végignéznem a filmet, és az arcomon még most is ott ül a széles mosoly. :DDD Ráadásul a filmből nem egy, hanem az összes zene remek, így feliratkozik azon tételek közé, melyet megszerzek lemezen.

 

A fenti feldolgozás egész jó, de az alábbi sem rossz. voltaképpen én szeretem ezt a stílusú déli zenét. :)

 

 

 

A "kislány" lemeze tényleg félelmetesen jó, ma már 10. alkalommal hallgattam meg egyfolytában munka közben.